Egy nagyon érdekes dolog futott végig az agyamon a szokásos éjszakai gondolatrohamkor, ami átszalad az agyamon és mindent kitakarít belőle, csak egy két túlélő kaparja ki magát az álom előtt és ordibál. Ez a szerencsés megint csak a hazugság lett, de teljesen más szemszögből, eszembe jutott hogyan is reagálnak az emberek arra, ha a környezetükben valaki hazudik nekik.
Ez nagyon érdekes, a legtöbb ember ilyenkor teljesen megváltoztatja a véleményét a másikról, de miért?
Erkölcs, vagy tisztelet, vagy csak egyszerűen a képmutatás hajtja ilyenkor az embereket?
Gondoljunk, vele sokszor egy hazugság életet tud menteni, persze mindezt sarkítottan kell érteni, de van, amikor egy hazugság csak mindennapi életünk része, mint amikor megkérdezik, hogy mi történt aznap velünk és mi meg rávágjuk hogy semmi, miközben majdnem elütött minket egy autó, vagy éppenséggel megismerkedtünk életünk szerelmével. Ezeket a dolgokat mindenki megteszi, akkor miért nézünk máshogy arra, akiről ki is derül, és a szemébe vágják, hogy „Te hazudsz!”.
Ez számomra sohasem fog kiderülni, bevallom, sokszor nekem is megváltozik a véleményem az ilyen emberekről, de legtöbbször nem, mert nem érdekel, lehet, én vagyok nagyon naiv de nem érdekel. Nem mondom, hogy ez a normális hozzáállás a dolgokhoz, mert ez nem normális ugyan úgy ahogy a többi ilyen dolgom sem, de ez tesz engem önmagammá, és a saját kis hazugságaim tesznek engem is önmagammá.
Mindenki személyiségének a része a hazugság, és az is hogy fenntartja a jogot, hogyha valaki neki hazudik, akkor felháborodhasson, de ha ő hazudik, az teljesen rendben van. Aki ezeket nem vallja be, az pedig egyszerűen hazudik.
